Hogyan élhet tovább egy évszázados kézműves technológia a 21. században? Miként válik a hagyományos damasztszövés vagy a növényi cserzés kortárs gazdasági értékké, és milyen utat jár be a hazai textilipar a kékfestéstől a műszaki rácsszövetekig? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a martfűi és tiszaföldvári Könnyűipari Szakmai Napon, ahol a szakma képviselői, kutatók és oktatók nemcsak a múlt értékeit vették számba, hanem a jelen kőkemény piaci és környezetvédelmi realitásait is.

Bőrművesség és szakképzés: fókuszban az alapanyag és az utánpótlás

A délelőtt a növényi festés árnyalatait bemutató Botanica Tinctoria tárlattal (a vándorkiállítás következő mállomása: Pápa) és a martfűi cipőgyártás helytörténeti emlékeivel indult, majd három személyes hangvételű, mégis mély szakmai előadás világított rá a hazai bőrművesség helyzetére:

• Vejtasa Tivadar felpéci bőrgyáros a növényi cserzés megőrzésének kihívásait mutatta be. Kiemelte: az olcsó ázsiai dömpingárukkal nem lehet és nem is szabad versenyezni. A túlélés záloga a minőségi, feszes és alakítható szíjazatbőr. Míg a krómcserzés 24 óra alatt kész és tonnánként mintegy 36 ezer forintos vegyszerköltséggel jár, addig a quebrachóval és mimózával végzett növényi cserzés 2 hetet vesz igénybe, költsége pedig meghaladja az 560 ezer forintot. A többletérték viszont vitathatatlan: a bőr véshető, poncolható és időtálló patinát kap. A mester őszintén beszélt a szakmát fenyegető két fő kockázatról is: a 20 éve hiányzó tímárképzés miatti utánpótlás-válságról, valamint a szigorodó környezetvédelmi előírásokról, amelyek miatt jövőre saját ipari víztisztító beruházást kell megvalósítaniuk. https://www.vejtasa.hu/
• Gy. Fogarasi Katalin a magyar bőrművesség elmúlt 55 évét vázolta fel. Rámutatott, hogy a 70-es évek műbőrhullámára és a sematikus népi szuvenírekre adott természetes reakcióként indult el a Nomád Nemzedék és a táncházmozgalom, amely újra felfedezte a tradicionális tárgyformákat és Lukovszky Ilona munkásságán keresztül megteremtette a szakmai zsűrizés és képzés alapjait. A bőrműves szakma egyik legfontosabb eseményére, a II. Lukovszky emlékkonferenciára a Hagyományok Házában kerül sor 2026. november 21-én.
• Bertók Roberta a szegedi papucs kortárs újjászületését mutatta be. Az utolsó szegedi papucskészítő, Rátkai Sándor halála és a helyi látványműhely 2015-ös bezárása után példaértékű civil összefogás indult: létrejött a Szegedi Papucsért Alapítvány, a hagyomány felkerült az UNESCO szellemi örökség listájára, Attalai Zita és a Sallay Shoes Manufaktúra együttműködésében pedig már hat „Újratöltve” kollekció született, amely a hazai divatmárkáktól (pl. Daalarna) a külföldi kiállításokig viszi a tradíció hírét. A Szegedi Papucsért Alapítvány jubileumi konferenciája 2026. október 15-16-án lesz megtartva.

A program szerves részeként a résztvevők bejárták a Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskola (DAMI) cipőipari és bőrdíszműves tanműhelyeit, ahol a hiányszakmák gyakorlati felnőttképzésébe nyerhettünk betekintést. Az iskola tárt karokkal várja az új együttműködő partnereket, az alkotókat és a tanulni vágyókat: a műhelyek akár hétvégente is nyitva állnak a szakmai csoportok előtt, a helyben elérhető kollégiumi szállás pedig ideális terepet ad többnapos képzésekhez és elvonulásokhoz.

Textilipari utak: élő történelem és high-tech anyagok

Délután a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeumban a Pápai Kékfestő Múzeum kreatív workshopja után a hazai textilipar sokszínűségét és kitörési pontjait elemezték az előadók:

• Debreceni Egyetem kutatócsoportja Tolna városán keresztül mutatta be, miként alakul át egy tradicionális textilipari központ. Három egymás melletti valóságot ismerhettünk meg:
  1. Tolnai Kékfestő Műhely: 1810 óta működő, 6–7. generációs családi műhely, ahol a 200 éves mintafák és a 11 tonnás mángorló ma is működik. A hagyományos lakástextilek mellett kortárs termékekkel (férfiingek, kékfestő tornacipők) keresik az utat a piacra, miközben küzdenek a szakma védelmének és az eszközök pótlásának nehézségeivel.
  2. Tolnatext Bt.: Az egykori selyemfonóból mára nemzetközi szintű műszaki textilgyártó lett. Évente mintegy 50 millió m² üveg-, szén- és bazaltszál alapú rácsszövetet állítanak elő. A homlokzati szigetelőhálókat és speciális saválló textíliákat 70%-ban nyugat-európai exportra értékesítik.
  3. Sigst Kft.: Egy dinamikus hazai vállalkozás, amely felfújható vázas, ragasztott technológiájú katonai és katasztrófavédelmi sátrakra szakosodott. Kisszériás, prémium védelmi ipari eszközeik 80%-át a német és osztrák piacon adják el, de a hazai készenléti szerveknek is kiemelt beszállítói.
• Bors Anikó a csornai Janszky szövőműhely megmentésének elképesztő történetét ismertette. Az 1892-ben indult műhelyben egykor generációk szőtték a finom Jacquard-damasztokat, ám az épület évtizedekig lakatlanul pusztult. Ángyán Csilla fazekas iparművész és férje 2019-ben vásárolták meg az ingatlant, és felismerve az ipartörténeti kincset, magánerőből megmentették az öt korai Jacquard-szövőszéket, a lyukkártyákat és mintakönyveket, létrehozva a mára látogatható Csornai Szövő Manufaktúrát.

A tartalmas nap a múzeum időszaki tárlatának megtekintésével ért véget. A „Cérnaszálon függő történelem” a ruhagyártás eszköztörténetébe, a régi varrógépek és textilműves kellékek világába enged izgalmas betekintést.

A martfűi és tiszaföldvári találkozó egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: a hagyományos mesterségek nem muzeális relikviák. Legyen szó a szegedi papucs dizájnváltásáról, a növényi cserzésű marhabőr egyedi karakteréről vagy az évszázados textilipari bázisokon kifejlődő csúcstechnológiás műszaki szövetekről, a siker titka közös: a felhalmozott szakmai tudás tisztelete, a magasabb hozzáadott érték megcélzása és az elhivatott szakemberek összekapcsolása.

Az előadások anyagai letölthetőek, további képek az MKSZ facebook oldalán elérhetőek.